Mennél. Az éjjel rád burkolja leplét
mindig ahogy kilépsz az ajtón, és te
várod ahogy jön már a sötét, és csak a
lámpák rajzolják rád jeleiket.

Város. Az a valami nagy, valami hatalmas
erő ami pulzál és él, minden hasznos vagy
haszontalan tettben és létben vonz,
és magával ragad.

Mész. Nem tudod még hova de ha
tudod is a legkisebb zaj vagy szó is
eltérít ami hív, ami marasztal, vagy
igazán hozzád szól.

Maradsz. Ott ahol jó neked, de inkább
veled együtt mindenkinek akinek
adhatsz és veled együtt jó ahogy
egymásnak vagytok.

Mész. Minden csak egy állomás neked
ahol éppen megpihensz vagy kiéled
vágyaid, mert néha csak a csend
vagy a zaj nyugtat.

Város. Nevetve bújnak el a csillagok
és teret engednek a határtalan fénynek
amiben minden kivetkőzik magából és
másnak láttat és látszik.

Mennél. Már csak a hold mosolyog rád
némán hiszen tudja hogy mindig eljön
a reggel és nem szabadulhatsz
a napfény hálójából.

Maradsz. Néha fejet hajtasz a nappal
előtt és hűtlen szeretőként csalod meg
az éjjelt hogy aztán megint, amint teheted,
vele bújhass ágyba.

íródott: 2008 januárjában