Utolsó mentés dátuma: 2009. 10. 26.

 Utazás

Az utazás bárki által könnyedén elsajátítható alap létezési forma. Igazából szabálynak sem mondhatóak azok az irányvonalak amik jellemzik, melyek:

1.      Nincsenek kőbe vésett szabályok, azaz  az alábbiakban felsoroltak alól mindig található kivétel és szabadon választható bármi a döntési folyamatban. Megbánás nincs.

2.      Minden esetben csak az itt és a most számít. Egyéntől függően gondolhatunk a holnapra, eszünkbe juthat egy közelebbi pont az elkövetkezőkben de nem érdemes nagyon távoli dolgokban gondolkodni mert az összeférhetetlen ezzel az irányvonallal és csak felesleges energiát pazarlunk ilyesmikre hiszen addigra már úgyis egészen máshol leszünk és mást akarunk.

3.      Minden unalmas ami már legalább egyszer megtörtént velünk, átéltük vagy csináltuk. Felesleges ismét próbálkozni hiszen úgysem lesz olyan amilyennek szeretnénk és inkább érdemes újabb és másabb dolgok után nézni amit megtehetünk hiszen ettől érezzük magunkat jól.

4.      Ami először rossz az valószínűleg másodszorra sem hozza majd a kívánt hatást, időpazarlás még egyszer próbálkozni. Mindazonáltal szabad csak nem érdemes túl sokat elvárni.

5.      Akivel találkozunk érdemes meghallgatni hiszen nem tudhatjuk megtapasztalhatunk-e általa bármi újat vagy sem. Nem szabad eleve elvetni semmit hiszen elképzelhető hogy lemaradunk valamiről. Márpedig ez a gondolat már önmagában is szörnyű.

6.      Nem szabad túl komolyan venni semmit mert az se nem vicces, se nem hasznos számunkra. Érdemes minden dolgot ami éppen komollyá kezd válni figyelmen kívül hagyni és előbb utóbb már meg is szűnik létezni számunkra.

7.      Sokáig ne maradjunk egy környéken, járjunk ugyanazokra a helyekre, találkozzunk ugyanazokkal az emberekkel mert semmi újat nem tudnak majd nekünk nyújtani, megszokássá válnak és a jelen létformát veszélyeztetik. Természetesen az is szabadon választott hogy hagyjuk-e hogy ez megtörténjen hiszen mindig érdemes azt tenni ami éppen jól esik még azon az áron is hogy megszűnünk Utazó-nak lenni.

 A fentiekből következően az Utazás egy nagyon kényelmes, izgalmas létezési forma ahol a világ hatásaira reagálva szabadon garázdálkodhatunk. Nincsenek igazán fontos dolgok, cél a pillanat megragadása és abból a legtöbb kihozása szabadon választott eszközökkel. A különböző csoportok gondolataihoz és szabályaihoz történő alkalmazkodás megengedett, de bármikor ugyanúgy fel is rúgható. Alapgondolat hogy a világ egy érdekes játszótér ahol szinte minden játék és a mi szórakoztatásunkra készült. A társadalom és szabályai csak akkor vonatkoznak ránk ha éppen úgy akarjuk - de nem akarjuk. Általános jellemzője a folyamatos úton levés, egyéntől függően városon belüli sűrű helyváltoztatás, de jelenthet folyamatos helyváltoztatást a világ bármely részéről bármely részére. Városi létforma hiszen alapvető követelménye a dinamika, a lehetőségek kifogyhatatlan tárháza, de a tapasztalatok megszerzése érdekében teljesen megszokott hogy mindeféle előzmény vagy előkészület nélkül az Utazó nekivág az ismeretlennek. Itt nem dominál a pénz, a szervezettség, az Utazók rendelkeznek azzal a tulajdonsággal hogy bármilyen helyzetben feltalálják magukat. Ez az a létforma ami jellemzően egy egy zenei irányzathoz kapcsolódik és vele együtt teljesedik ki. Ilyen esetekben szoros, már már beteges összetartás figyelhető meg a jelen létformát folytató egyedek között, akik képesek szembehelyezni magukat a hasonló létformát folytató de más zenei irányzatot elfogadó csoportokkal szemben amiből kisebb háborúk de mindenesetre legalább éles ellentétek alakulhatnak ki amik természetesen csak még vonzóbbá és izgalmasabbá teszik eme létformát.

 Az Utazás életünk bármely szakaszában gyakorolható és széles rétegeket tudhat magáénak, pont ebben rejlik könnyen elsajátíthatósága és vonzereje. Bizonyos egyedek életük végéig jelen létformában léteznek így téve népszerűvé és halhatatlanná.

 Függés

Kötött, a ragaszkodás elvén működő létforma. Irányvonalakat vagy szabályokat nehéz meghatározni mert mindig attól függ éppen mihez ragaszkodunk ami lehet bármi. Általánosságban jellemző a valakihez tartozás-ba történő kapaszkodás, kedvelt társas létforma így afféle példaként erre alkalmazva:

1.      Egyedül nem jó. Még átmenetileg sem. Amint az a veszély áll fent hogy esetleg felbomlana a párkapcsolatunk azonnal másikat kell keresni. Érdemes úgy hogy már az első jelek megmutatkozásakor kezdjünk el keresgélni hogy időben átléphessünk a másikba és megnyugodhassunk.

2.      Csak választott társunk létezik. Senki mással nem akarunk lenni, ellenben vele folyamatosan. Érdemes ezt mindenféle eszközzel tudomására adni hogy szokja. Ha már megszokta kicsi az esélye hogy magára fog hagyni minket. És ez a gondolat már önmagában is megnyugtató.

3.      Választott társunknak nem lehet szabad, önálló gondolata mert az veszélyt jelent a kapcsolatra. Majd inkább mi tudjuk hogy ő mit akar, neki nem kell. Szabadon választott eszközökkel el kell érnünk hogy társunk ne tegyen semmit a megkérdezésünk nélkül de legalábbis mindig arra törekedjen hogy mindent elmond nekünk. Mindent. Ellenkező esetben kötelező nyomatékosan a tudtára hozni hogy nagyon rosszat tett amivel nagyon megbántott minket. Nagyonnagyon. Eszközök szintén szabadon választottak.

4.      Választott társunknak kötelező megszakítani a kapcsolatot a világgal és az emberekkel. Hiszen mi is ezt tesszük és így helyes. Így minimalizáltuk a lehetőségét annak hogy bármilyen külső hatás eredményeképpen a kapcsolatunkban kár keletkezzen. Belső hatásként pedig mi kellően figyelünk arra hogy ne történhessen olyan amit mi nem akarunk.

5.      Választott társunk semmit nem csinálhat nélkülünk de ha mégis akkor nekünk kötelezően tudomására kell adni hogy ez nekünk rosszul esik és ilyet nem tehet. Ezt kitartóan kell addig folytatni amíg tényleg semmit nem tesz nélkülünk és folyamatosan mellette tudunk lenni. Hiszen ez az igazán megnyugtató.

6.      Választott társunk köteles hozzáférhetővé tenné minden vagyonát és korlátlan felhasználást biztosítani felette. Amennyiben ez nem teljesül, szabadon választott eszközökkel addig kell dolgozni rajta amíg elérjük. Kellően tapasztalt egyedek ezt úgy érik el hogy választott társuk észre sem veszi hogy igazából mindent önként a rendelkezésünkre bocsátott.

7.      Nagyon oda kell figyelnünk hogy egy biztonságosan zárt világot teremtsünk ahol felügyeljük az eseményeket. Egy pillanatnyi nem odafigyelés a kapcsolat végét jelentheti így érdemes választott társunkat teljes kontroll alatt tartani. Ehhez segítségül vehetjük barátainkat, ismerősünket. És bármilyen szabadon választott eszközt. Természetesen.

 Közkedvelt, általánosan elterjedt létezési forma ami életünk bármely szakaszában alkalmazható. A fenti példák a kapcsolatban levéshez ragaszkodást szemléltetik de lehet ez bármi, a lényeg mindig a világ egy apró kis darabjában való elszigeteltség és egy adott valamihez történő ragaszkodás ami lehet egy kapcsolat, család, zárt csoport ahol van egy közös elem mint például a drogokkal való élés vagy egy eszme vagy hit gyakorlása. Jellemzője a választott elemhez történő kizárólagos ragaszkodás minden áron amibe nem engedünk senkit beleszólni. Nem ritkán végleges függőséget okoz és azt eredményezi hogy az adott létformában létező egyedek semmilyen más létformában nem tudnak már létezni életük végéig. Nem ritkán egy adott kiválasztott dologhoz, emberhez, csoporthoz történő ragaszkodásra képesek csak és ennek megszűnése súlyos, akár végzetes következményeket vonhat maga után az egyedre; megszüntetése, veszélyeztetése pedig a közvetlen környezetre, de akár a világra nézve.

Jelen létforma szélsőséges esetekben a legveszélyesebb az itt felsoroltak közül mert órási károkat gyakorolhat széles régetegre melyek végzetesek is lehetnek. Az ebben a létformában létező egyedeknek mindazonáltal nincs tudomása az általuk esetlegesen a külvilágnak okozott kárról így ha mi önmagunk vagyunk része akkor nyugodt, biztonságot nyújtó létforma, ha pedig nem akkor általában nem értjük és amennyiben lehetőségünk engedi nem képezi életünk részét és figyelmen kívül hagyjuk.

Tündérkert

A tündérkertben a tündérkirálynő lakik aki természetesen mi vagyunk. Kiváltság belépni és ott tartózkodni, a belépési engedélyt kizárólag mi adhatjuk meg és vonhatjuk vissza, bármikor, figyelmeztetés nélkül. A tündérkertben szabályok vannak amik betartása kötelező és megszegésük a kitiltást vonhatja maga után.

Ezek:

1.      A tündérkirálynő egy és örök és ezzel mindenki köteles egyetérteni.

2.      Minden szép és jó és legfőképpen gyönyörű. Aki ezzel nem ért egyet vagy nem így viselkedik, formailag vagy akár külalakilag nem felel meg, nem tartózkodhat a tündérkertben.

3.      Mindenkinek tisztelettel és szeretettel kell bánnia a tündérkirálynővel. Aki bármi ezzel ellenkezőt tesz, azonnal kitoloncoltatik és szava nem lehet.

4.      A tündérkirálynő érzéseit és tetteit kötelező érvénnyel el kell fogadni és akaratának mindenkor mindenki köteles alávetni magát. Ellenkező esetben még az örök kitiltás is lehetséges.

5.      A tündérkert palotája elzárt terület, ide csak a kiváltságosok léphetnek be. Aki ezzel nem ért egyet vagy engedély nélkül belépni kíván megszegi a 4-es szabályt és kitiltatik.

6.      Csak a tündérkirálynő hozhat döntéseket, a kiváltságosok véleményt mondhatnak ami elbírálás alá kerül. Ha az elbírálás eredménye pozitív, megfontolás tárgyát képezi azok figyelembe vétele a döntési folyamatban. Negatív elbírálás esetén nincs lehetőség az adott vélemény további megvitatására.

7.      A  tündérkert időként zárva van. Az előző szabályokból következően ilyen esetben mindenkinek azonnal el kell hagyni a területét és szava nem lehet. A nyitás időpontjáról a tündérkirálynő dönt és amennyiben a belépés engedélyezett, mindenki elfoglalhatja megfelelő helyét a tündérkertben.

A tündérkert egy nagyon jól felépíthető és használható világ. Kellő energiát fektetve a megépítésébe, majd azután fenntartásába, megvéd mindentől és csodálatosan egyszerű és nagyszerű létet ígér. Egy idő után egyre kevesebbet kell tudatosan odafigyelni a fenntartására hiszen önmagát tartja fent. Ideális esetben az általunk befektetett energia akár nulla is lehet hiszen a megfelelően kiválasztott egyedek tartják fent. Természetesen ez kizárólag a tündérkertben lakók saját akaratából történik, így a Tündérkirálynőnek oka nincs az aggodalomra vagy akár bárminemű rossz érzésre ami amugy is ellenkezik minden, a tündérkerttel kapcsolatos szabállyal így léte nem jogosult. A Tündérkirálynőnek egyetlen egy dologra kell nagyon figyelnie: a tündérkert szabályainak nem megfelelő, de a tündérkertben tartózkodó egyedek súlyos károkat okozhatnak így mielőbbi eltávolításuk szükséges. Ilyenkor javasolt a tündérkert teljes zárlata, nagyon súlyos károk esetén bezárása. A tündérkertet nem szabad megnyitni amíg a károk teljesen kijavításra nem kerülnek. VIGYÁZAT! A tündérkert nagyon érzékeny és bármilyen, a valóságból érkező hatás megmérgezheti! Ez akár a tündérkert végleges pusztulásához is vezethet!

A tündérkert egy nagyon biztoságos világ a világban, bár nem igazán a realitásra támaszkodik. Mivel biztonságot ad, tényleg sokáig fenntartható és működőképes, javít az ember közérzetén, más fénybe helyezi mások szemében és legfőképpen a saját magáéban. Összetett, magasabb rendű, de beszűkült létezési forma. Mindenesetre akár egy életen keresztül is könnyedén fenntarható hiszen tényleg önmagát tartja fent és bizonyos idő elteltével már az is elképzelhető hogy elpusztíthatatlanná válik.

Prolog

A fenti létformák tipizáltak és ritkán léteznek önmagukban. Általánosan jellemző a kombinációjuk ami végtelen számú létformát eredményez így leírásuk vagy felsorolásuk lehetetlen.

 

A bemutatott létformák pusztán kitalációk.

Bármilyen hasonlóság a valóságra a véletlen műve.

Szerző: ducsi  2009.10.26. 04:00 Szólj hozzá!

Címkék: Szösszenet

A bejegyzés trackback címe:

https://ducsszabadon.blog.hu/api/trackback/id/tr215234224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása